Zsaroló tizenéveseket fogtak Szentesen

MTI
2002.02.20. 12:15
Négy fiatal zsarolót fogtak el a szentesi rendőrök kedden délután; a fiatalok egy hódmezővásárhelyi társuktól vettek el összesen 4400 forintot. A sértettet Szentes egyik terén több fiatal közrefogta, majd arra kényszerítette, hogy adja át a nála lévő pénzt. A nyomozók hamarosan eljutottak a gyanúsítottakhoz. Az is kiderült, hogy egy fiatalember, aki "szemtanúként" számolt be az esetről a rendőrségnek, valószínűleg bűnrészes: feltehetően ő csalta el egy társával egy elhagyatott helyre a sértettet, s ő is kapott társaitól a kizsarolt pénzből.

Az elhagyatott helyen három zsaroló előbb elkérte a sértett mobiltelefonját, majd annak visszaszolgáltatásáért kétezer forintot követelt. A sértett először nem akarta átadni a kért összeget, de az egyik fiatalember torkon ragadta és a falhoz nyomta. A kényszer hatására a sértett átadott 2000 forintot. Ezután a zsaroló banda másik tagja ismét 2000 forintot követelt tőle. Amikor ő is megkapta a pénzt, a zsarolók távoztak, illetve az egyikük újra visszatért, és további 400 forintot kényszerített ki. A Szentes vonzáskörzetében élő négy zsaroló fiatal közül hárman még nem töltötték be a 18. életévüket. A fiatalok ellen zsarolás alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon.