Már 331 tetemet találtak a georgiai krematórium mellett

CNN
Háromszázharmincegyre emelkedett az észak-georgiai Noble város krematóriuma mellett megtalált holttestek száma-jelentette a CNN. A hatóságok azonban még csak a terület felét kutatták át, így elképzelhető, hogy újabb testek kerülnek elő. A rendőrök a terület szélén lévő tavat is le akarják csapolni. Eddig 70 holttestet sikerült azonosítani, de szakértők szerint az azonosítás akár a nyár végéig is eltarthat. Több urnáról kiderült, hogy hamvak helyett csak port, homokot és apró kavicsokat tartalmaz. Az elhunytak hozzátartozói vérmintákkal segítik az azonosítást. A krematórium 28 éves tulajdonosát, Ray Brent Marshot tizenhat rendbeli csalással vádolják, mert pénzt fogadott el olyan hamvasztásokért, amelyet nem végzett el. A férfi azzal védekezett a bíróságon, hogy azért nem hamvasztotta el a rábízott holttesteket, mert nem működött a berendezés. Georgia állam törvényszéki főorvosa szerint a hatóságok úgy sejtik, hogy a holttestek elrejtése akár 15 éve is tarthatott, mert több, szinte teljesen mumifikálódott tetemre is bukkantak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19