Árpád
-2 °C
3 °C

Egy korty bor jár az áldozáskor

MTI
2002.03.06. 21:41
A Vatikán úgy döntött, 587 évnyi hagyomány megszakításával engedélyezi a hívőknek, hogy egy korty bort is magukhoz vegyenek áldozáskor. A katolikus egyház 1415-ben határozott úgy, hogy áldozáskor a pap megszentelt kenyeret és bort, míg az áldozó hívő csak kovásztalan ostyát vehet magához.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint nincsen pontos magyarázata annak, hogy miért döntöttek így 587 évvel ezelőtt, a konstanzi zsinaton a katolikus püspökök. Egyes egyháztörténészek úgy vélekednek, hogy a XII. században a bor vélhető hiánya miatt Angliában alakult ki az a gyakorlat, hogy csak a pap vett bort magához áldozáskor, majd ezt a gyakorlatot hivatalossá tették és elterjesztették.

Ez a szokás ellentétben állt a protestáns és az ortodox egyház gyakorlatával, mert ezeknek az egyházaknak a hívei áldozáskor kenyeret és bort is magukhoz vehetnek, így utalva Krisztus utolsó vacsorájára. A Vatikán döntése szerint az egyházmegyei püspökök határoznak majd arról, hogyan és mikor vezetik be az új áldozási gyakorlatot helyi szinteken.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?