Rekord: negyedmillióan aggódtak Frank cicáért a neten

Inforádió
Már eddig negyedmillió ember kísérte figyelemmel az interneten egy macska gyógyulását, ami feltehetően világrekord az "egyetlen macskáért aggódó legtöbb ember" kategóriában. A szóban forgó kandúr neve Frank, nemzetisége brit. A kórisme: januárban elgázolta egy autó lakóhelye közelében és medencetörést szenvedett. Frank esete nem egyedi, de a maga nemében valamelyest világszenzáció: "ő" ugyanis az első macska, amely felépült ilyen a sérülésből.

Az érdeklődő aggódók két webkamera segítségével figyelhették, hogyan szundikál a kandúr, a folyamatosan javuló állapotú Frank ugyanis a lábadozás napjait főként alvással töltötte. A macskalátogatók betekintést nyerhettek a beteg csontozatáról készített röntgenfelvételekbe is, és egy külön oldalon mindent megtudhattak a szerencsétlenül járt négylábú előéletéről. A honlapot működtető internetszolgáltató felmérése szerint naponta 12 ezer internetező kereste fel Franket, hogy virtuális képeslapon mielőbbi gyógyulást kívánjon neki. Az érdeklődők egy része saját dédelgetett házikedvencükről készült fényképekkel próbálta vidámítani a beteget.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25