A börtönőr verte meg, vagy leesett az ágyról?

Meg kell ismételni az egész eljárást, annak a volt börtönőrnek az ügyében, akit bántalmazással vádolt meg egy fogvatartott. A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön hatályon kívül helyezte a Somogy megyei Bíróság egy katonai ügyben hozott elsőfokú ítéletét, mert azt megalapozatlannak és hiányosnak ítélte. Elrendelte továbbá, hogy a nyomozástól ismételjék meg az egész eljárást.

2000 májusában a kaposvári börtönből súlyos homlokcsont töréssel szállítottak kórházba egy előzetesben lévő fogvatartottat. Állítása szerint a börtönőr megkérdezte tőle, hogy van-e nála óvszer. Majd miután azt válaszolta, hogy nincs, megütötte és belé is rúgott.

A megvádolt börtönőr azzal védekezett, hogy ő nem bántalmazta a férfit, hanem az egy ágyról leesve ütötte meg így magát. Az orvosi szakvélemény alapján ténylegesen nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy hogyan keletkeztek a sérülések, mivel azok szilárd felszínre esve is bekövetkezhettek. A nemi erőszakkal vádolt előzetesben lévő férfi vallomása aggályos volt, mivel több ellentmondóan vallott az vizsgálat során.

A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a történtek miatt újra kell vizsgálni az ügyet, mert a meglévő elsőfokú ítélet megalapozatlan, hiányos, ezért nem lehet másodfokú döntés alapja. Az ügyben nem derítették fel az eseményeket, és az ítéletet is csak elnagyolva indokolta meg a Somogy Megyei Katonai Bíróság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04