Fosztogató áltisztviselő Kecskeméten

MTI
2002.03.21. 10:36
Többeket megkárosított egy kecskeméti nő, aki polgármesteri hivatali dolgozónak adja ki magát; legutóbb több mint 2,5 millió forinttal rövidített meg egy nyugdíjast. A nyomozók több hasonló ügyben már keresik az ismeretlen tettest. A tanúk elmondása szerint a nő 30-35 éves, 165-175 centi magas, csinos, ápolt, haja vörösesbarna, vállig érő, dauerolt. Az áltisztviselő a polgármesteri hivatal dolgozójaként név szerint keresi a lakás tulajdonosát, s elkéri tőle a nyugdíjszelvényét és a betétkönyveit arra hivatkozva, hogy ezek és más dokumentumok birtokában egyszeri segélyt tud intézni a rászoruló nyugdíjasoknak. A legutóbbi károsult, egy 63 éves kecskeméti hölgy a látogató távozását követően észlelte, hogy eltűntek a betétkönyvei, értéklevelei, takaréklevelei, valamint 36 ezer forint készpénze.