Édesanyjuk 'találta meg' az újszülött ikreket

MTI
Egészségesek és jól vannak az újszülött iker-lányok, akiket pénteken a hajnali órákban szállítottak a mentők a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központba, miután rájuk találtak a XXII. kerületi Bartók Béla út egyik telefonfülkéjében egy bejelentést követően. A helyszínre érkező rohamkocsi a másfél-két kilogramm körüli súlyú újszülötteket a Schöpf-Merei kórházba szállította.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint maga az anya telefonált a rendőrségnek, mondván csecsemőket talált. Tette ezt közvetlenül azután, hogy a telefonfülkében hagyta ikreit. A helyszínre érkező járőröknek a bejelentő 35 éves budapesti nő a megtalálás körülményeiről ellentmondásosan nyilatkozott, ezért a rendőrkapitányságra vitték. Meghallgatása során elismerte, hogy ő az ikrek anyja. Elmondta, hogy a gyerekeket egy nappal korábban szülte meg otthon, orvosi felügyelet nélkül és meg akart szabadulni tőlük. Az MTI értesülései szerint a nő a helyszín közelében lakik és még hat gyermeke van. Az anya ellen kiskorú veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - a rendőrség eljárást indított.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31