Három évvel ezelőtti gyilkosság tetteseit találták meg

Beismerő vallomást tett két férfi, akiket egy három éve, Kiskunhalason történt rablógyilkossággal gyanúsítanak. A 23 és 28 éves férfiak egyike súlyos testi sértés miatt, míg a másik kábítószerrel való visszaélés miatt volt előzetes letartóztatásban. A rendőrség az 1999-ben történt gyilkossággal kapcsolatban már eredménytelenül lezárta a nyomozást, azonban a korábban felvett személyleírások alapján a gyanú a két férfire terelődött. A gyanúsítottak végül az eléjük tárt bizonyítékok alapján elismerték a gyilkosság elkövetését. A két férfi még 1999. október 21-én tört be egy kimért bor árusításával foglalkozó, kiskunhalasi férfihoz. Az 58 éves férfit megkötözték, agyonverték, majd a házában található 60 ezer forinttal távoztak. Az áldozatra másnap reggel ismerősei találtak rá. Bár a korábbi nyomozás nem járt eredménnyel, a két férfi vallomása alapján a Bács-Kiskun megyei Rendőrkapitányság eljárást indított.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37