Őrizetbe vették a korábban rablás alapos gyanúja miatt körözött Kovács Imrét, a kecskeméti férfi egy héttel ezelőtt vendégének lakását fosztotta ki - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hortobágyi István őrnagy elmondása szerint a 45 éves férfi azzal gyanúsítható, hogy egy középkorú férfi ismerősét meghívta március 26-án a lakására, ahol is két, eddig ismeretlen társával a vendéget megkötözték, kulcsait elvették, majd lakását kirabolták.
Az így szerzett kulcsokkal akadály nélkül bejutottak a foglyul ejtett férfi otthonába, s onnan 2,3 millió forintot érő kincstárjegyet, továbbá mintegy ötszázezer forint értékű arany ékszert, 70 ezer forintnyi készpénzt és mobiltelefont vittek el. A bemutatóra szóló kötvények kiváltása után az elkövetők a sértettet szabadon engedték.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon