Őrizetbe vették a 'vendégszerető' rablót

MTI
Őrizetbe vették a korábban rablás alapos gyanúja miatt körözött Kovács Imrét, a kecskeméti férfi egy héttel ezelőtt vendégének lakását fosztotta ki - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hortobágyi István őrnagy elmondása szerint a 45 éves férfi azzal gyanúsítható, hogy egy középkorú férfi ismerősét meghívta március 26-án a lakására, ahol is két, eddig ismeretlen társával a vendéget megkötözték, kulcsait elvették, majd lakását kirabolták.

Az így szerzett kulcsokkal akadály nélkül bejutottak a foglyul ejtett férfi otthonába, s onnan 2,3 millió forintot érő kincstárjegyet, továbbá mintegy ötszázezer forint értékű arany ékszert, 70 ezer forintnyi készpénzt és mobiltelefont vittek el. A bemutatóra szóló kötvények kiváltása után az elkövetők a sértettet szabadon engedték.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25