Szaharai homok zúdult Svájcra
Szakemberek szerint a hét elején 80 ezer tonnányi szaharai homokot zúdítottak Svájc nyugati felére a szeszélyes szelek. Az esővel földet érő homok kakaóbarna réteggel vonta be a síparadicsomok lejtőit, hazatérésre kényszerítve a reményvesztett síelni vágyókat. Fellendítette viszont a genfi autómosók üzletét. A vasárnap éjjeli és hétfői heves esők nyomán Genfben vékony vörös réteg rakódott a parkoló autók ezreire, s a tulajdonosok, valamint a hatalmas limuzinok sofőrjei még szerdán is hosszan vártak sorukra a mosást kínáló szervizek előtt. A sorállás miatt szerdán dugó keletkezett az egyik belvárosi főútvonalon.
A genfi meteorológiai intézet magyarázata szerint a néhány száz teherautó rakományának megfelelő mennyiségű homokot egy hatalmas eső- és hófelhő szippantotta fel múlt pénteken Észak-Afrikában, Marokkó keleti, illetve Algéria nyugati részén, majd a felhőt egy csökkenő légnyomású légtömeg "áthúzta" a Földközi-tenger felett a Gibraltári-szoros közelében.
A felhő ezután óránként 40 kilométeres sebességgel észak felé vonult Spanyolország keleti partvidéke mentén és felfelé a Rajna völgyében, míg végül a Genfi-tó felett beleütközött egy Skandináviából érkezett hidegfrontba, és esőként fejezte be ritkaság számba menő pályafutását.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32