Drogfutárt fogtak Pérnél

MTI
Drogfutárt fogtak közúti ellenőrzés során a rendőrök csütörtök este Pérnél, a férfi Budapestről Győrbe vitte volna a kocsijába elrejtett 340 amfetamin tablettát, 3 gramm cannabist és 103 gramm egyéb port. A kábítószer a sebességváltó előtti üregbe volt elrejtve. A 25 éves győri férfi beismerő vallomást tett: tudomása volt arról, hogy kábítószer szállításával bízták meg. Megbízója nevét azonban saját érdekében nem árulta el a nyomozóknak. Az anyagot Budapesten, a Westend City Centernél kapta meg, 340 ezer forintot adott át érte. Győr lett volna a célállomás, ahol minden bizonnyal szórakozóhelyeken értékesítették volna tovább a kábítószert. A fuvarért 20 ezer forint ütötte volna a fiatalember markát. A rendőrség a kocsi átvizsgálásakor talált nála egy gázpisztolyt is.

A fiatalember évek óta munkanélküli, alkalmi munkákból él. Korábban már volt ütközése a törvénnyel: kábítószerrel való visszaélés miatt tavaly egy év szabadságvesztésre ítélték két évre felfüggesztve. Vele volt 19 éves főiskolás barátnője, aki állítása szerint semmit nem tudott az ügyről. A fiatalembert őrizetbe vették, s a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását. Az általa fuvarozott drog értéke 1 millió forint körüli. Az ügyben a vizsgálat tart.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31