Eltemették a Pirelli-ház halottait

MTI
A milánói dómban kedden Carlo Azeglio Ciamppi köztársasági elnök jelenlétében lezajlott a gyászszertartás, amelyen megemlékeztek a milánói Pirelli-toronyház múlt heti tragédiája során életét vesztett két ügyvédnőről. A lombardiai önkormányzat alkalmazásában álló Alessandra Santonocito és Annamaria Rapetti múlt csütörtökön éppen a toronyházban dolgozott, amikor egy Piper típusú kisgép nekicsapódott a hatalmas épületnek. A pilóta is meghalt, de magával rántotta a halálba a két fiatal ügyvédnőt, aki a rossz helyen volt a rossz pillanatban. A milánói dómban rendezett keddi gyászszertartáson ezrek vettek részt, jelen volt a köztársasági elnökön kívül Roberto Formigoni, Lombardia tartomány elnöke is. "Történelmünk különösen drámai pillanatait éljük, amikor az abszurditás látszik mindenen felülkerekedni, eközben pedig csak fokozódik bennünk a rettegés és a tehetetlenség érzése" - mondta a szertartást vezető Carlo Maria Martini bíboros, Milánó érseke, aki utalást tett a New York-i felhőkarcolók tragédiájára is. Mint megállapította, Milánóban is a város egyik legfőbb jelképét érte csapás. A főpap szentbeszédében úgy fogalmazott: a múlt csütörtöki eset ismételten felhívja a figyelmet, milyen törékeny is feltételezett biztonságunk.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19