Beismerő vallomás a kábítószer-kereskedő család perében
Részben beismerte tettét az a nő, akit két fiával együtt azzal
vádolnak, hogy budapesti lakásukban kábítószer elosztó központot
működtettek. Az asszonyt és két fiát jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség. A Fővárosi Bíróság szerdai tárgyalásán a nő elmondta: valóban értékesítettek kábítószert, azonban állítása szerint ez
mindössze egy pár alkalommal történt. Az ügy elsőrendű vádlottja
kifejtette: tevékenységéről még a férje sem tudott. Korábban a nő
zavaros vallomásokat tett, többször ellentmondásba került önmagával, a
bűncselekmény elkövetését próbálta elhárítani magáról. A vádirat
szerint a vádlottak családi ""vállalkozásban"" 2000. áprilisától
novemberig budapesti lakásukban kábítószer elosztó központot
működtettek. A rendőrség a házkutatás alkalmával jelentős mennyiségű
marihuánát, LSD-t és extasy tablettát foglalt le. Az ügyben
vádlottként szerepel további négy fiatalember, akik rendszeresen a
családtól vásároltak kábítószert. Elsőfokú ítélethirdetés a jövő héten
várható.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04