Játékpisztollyal rabolt

Saját kisfiának játékpisztolyával rabolt ki egy 43 éves férfi egy munkaruházati üzletet Salgótartjánban. A nógrádi megyeszékhelyen a férfi közös képviselőként sikkasztotta el a lakóközösség negyedmillió forintját. Ezt a pénzt szerette volna pótolni, mikor kisfiának műanyag játékpisztolyára vascsövet ragasztott, és azzal fenyegetőzve ezer forintot zsákmányolt a két hölgyalkalmazottat foglalkozató üzletben.

Az országos körözés és a médiában közzétett fantomképek hatására a férfi épp a rendőrök ünnepén, Szent György napján adta fel magát. Mint kiderült a lakók pénzét játékautomatába ölte, ezért döntött a rablás mellett. A dolog érdekessége, hogy a jogszabályok értelmében minden egyes elrabolt forintért négy, börtönben töltött nappal fizethet majd a többszörösen balszerencsés rabló.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31