Elutasították egy magánszemély Ifj. Hegedűs ellen indított keresetét

MTI
2002.04.26. 12:42
Elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében Székely Gábor magánszemély keresetét, melyben annak megállapítását kérte, hogy őt megsértette a magyarországi zsidó közösség tagjaként ifjabb Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselő, a MIÉP alelnöke, református lelkész.

A kereset hivatkozott ifjabb Hegedűsnek a MIÉP XVI. kerületi Ébresztő című lapjában tavaly megjelent Keresztyén Magyar Állam című írására, mely többek között azt tartalmazza, hogy "... a galíciai jöttmentek hada ... jönnek megint a Duna partjára ... még egyet rúgni a magyarba ... Rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled".

A pénteken kihirdetett ítélet indoklása szerint a jelenlegi magyar joggyakorlatban nem elfogadott az, hogy egy közösséget ért támadás esetén a közösség egyik tagja a saját nevében kérjen jogvédelmet a bíróságtól. Ennek nincsenek meg a törvényi alapjai. A bíróság ugyanakkor nem vitatja, hogy ezen a területen szükség lehet jogalkotásra, ahogy ezt az Alkotmánybíróság is több határozatában jelezte.