Szabadlábon védekezhet a Synergon egykori igazgatója

MTI
Csütörtökön megszűnt a házi őrizete Szalóczy Zsoltnak, a Synergon Informatika Rt. igazgatósági tagjának - közölte a Synergon a BÉT honlapján pénteken.

A közlemény szerint Szalóczy Zsolt mondta ezt a társaság igazgatóságának. A vele kapcsolatos eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Mint ismeretes, 2000 őszén gyanúsították meg Szalóczyt azzal, hogy több mint 800 millió forint értékben fogadott el fiktív számlákat a részvénytársaság vezetőjeként.

Az APEH három külön cégcsoporttól beszerzett fiktív számlák ügyében nyomoz a Synergonnal kapcsolatban. Az egyik csoporttól 826 millió forint, egy másiktól 90 millió forint, a harmadiktól pedig 30 millió forint értékű fiktív számla elfogadásával gyanúsítják a volt cégvezetőt. A fiktív számlákat 1997 és 2000 között szerezték be.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32