Évente több ezer állat hull el a kamionokban

Magyar Hírlap
Állatok ezrei pusztulnak el évente Magyarországon a zsúfolt, levegőtlen kamionok belsejében, annak ellenére, hogy az érvényben lévő állatvédelmi törvény értelmében csak alapos egészségügyi vizsgálatot követően, etetés, itatás, pihenés biztosításával szabad élőállatot szállítani. Azonban gyakran nem tartják be az előírásokat. A kormány részben az uniós szabályozás szigorítása, illetve az állatvédők sürgetésének hatására keddi ülésén jóváhagyta az előírásokat megsértő fuvarozók megbírságolását. Hanséros Ferenctől, a földművelésügyi tárca (FVM) állatvédelmi felügyelőjétől megtudtuk, a megyei állategészségügyi hatóságok jogosultak kivetni a bírságot, s ez az eset súlyosságától függően akár több tízezer forint is lehet. Hivatalos adatok szerint évente megközelítőleg 50 ezer - legtöbbször - bárányokat, sertéseket, lovakat szállító kamion érkezik a magyar határállomásokra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31