Eloltották a szőnyegraktárat

MTI
Eloltották Kulcson a szőnyegraktárnál keletkezett tüzet; a kár becsült értéke több tízmillió forint - tájékoztatta az MTI-t Boross Sándor mérnök-alezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes igazgatója.

Elmondta: a tűz a szőnyegek, PVC-padlók és raklapok tárolására használt raktárépületben keletkezett, amelynek a teteje a tűzfészek fölött mintegy 20-30 méteres területen be is szakadt. A raktár melletti irodaépületet és a használaton kívüli üzlethelyiséget sikerült megvédeni a lángoktól.

A szendvicspanel épület oltásán összesen nyolc - dunaújvárosi, törökbálinti, sárbogárdi, paksi és érdi - tűzoltókocsi 36 főnyi legénysége dolgozott. Részt vettek az oltás irányításában a katasztrófavédelmi igazgatóság vezető beosztású szakemberei is.

A tűzoltók előbb a lángokat határolták körül, majd a tető teljes beomlásának megakadályozása végett előbb lehűtötték a tetőszerkezetet, s megkezdték a bontását. Huszonegy óra után még javában tartottak az utómunkálatok.

A tűz lakott területen kívül keletkezett. Lakóépületet nem veszélyeztetett, személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság, rendőrségi szakértők bevonásával vizsgálja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19