Eltűnt egy gyermek Borsodnádasdban

Eltűnt egy négyéves gyermek péntek este Borsodnádasdnál. A kisfiú az egyik homokozónál játszott társaival, majd hazaindult. Mivel sötétedés előtt nem ért haza, így szülei elkezdték keresni ismerősök segítségét kérve. Miután nem találták gyermeküket a hivatalos szervekhez fordultak, akik nagy erőkkel kezdték meg a keresést. Mint kiderült a kisfiút még este nyolc óra után látni vélték, amint a település határában lévő völgy felé halad. A rendőrség 23 fővel kezdte meg a kutatást, akik között kutyás rendőrök is voltak. Átkutatták a lakóházakat és környékét, az ún. Felső-tó, a sífelvonó közeli területét, valamint a helyiek által csak Csurgónak nevezett völgyszakaszt. A kutatás hajnali 3 óráig nem vezetett eredményre, ekkor a rossz látási és terepviszonyok miatt felfüggesztették, ám szombat kora reggel újraindították a keresést, amelybe a miskolci speciális mentők is bekapcsolódtak. Jelenleg 20 fővel és hat kutyával folyik a kutatás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04