A tűz oltása közben víz jutott az épület előtt álló trafóházba, ahol elektromos zárlat keletkezett és emiatt egy időre az áramszolgáltatás is megszűnt a környéken. A tűz, illetve a robbanás okát vizsgálják, egyelőre sem a vezetékes gáz, sem pedig az elektromos eredetű robbanás nincs kizárva, de pontosabbat később, a helyszíni vizsgálatok befejezése után lehet megtudni.
Robbanás és tűz Kőbányán
Robbanás történt, majd ezt követően tűz keletkezett péntek éjszaka tizenegy óra után Budapesten egy kőbányai lakásban. A Gyakorló utcában lévő tíz emeletes panelház földszinti lakásában, melyet három diáklány bérel, nem tartózkodott senki, így komolyabb személyi sérülés szerencsére nem történt. Az épületből mindössze egy enyhe füstmérgezést szenvedett fiatalembert szállítottak kórházba, illetve a robbanással szomszédos lakás idős tulajdonosnőjét kellett a mentőknek megvizsgálni, de neki az ijedtségen kívül komolyabb baja nem esett. A robbanás romba döntötte a lakás egyik szobáját, valamint a kirepülő üvegdaraboktól az utcán parkoló egy gépkocsi kisebb mértékben megrongálódott. A tűzoltók megérkezésekor a lakás ablakain méteres lángok csaptak ki, de a keletkező tüzet hamar eloltották, így az nem terjedhetett tovább. Az emeletes, több lakásos társasház folyosói azonban megteltek füsttel, a lakóknak ezért el kellett hagyniuk az épületet,de öt embert így is légzőkészülékek segítségével kellett a tűzoltóknak a menekülésben segíteni.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
47 perce
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58