Iskolabusz és személyautó ütközött
Összeütközött egy személygépkocsival az örménykúti önkormányzat diákokat szállító mikrobusza kedden délután Gyomaendrőd és Kondoros között, a Hunya és Örménykút felé vezető kereszteződésben.
Hanyecz Zsuzsanna, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint az ütközés következtében 11 személy, közöttük a mikrobuszban utazó kilenc diák közül hét, valamint a BMW-ben utazó négy felnőtt sérült meg. Egy személy sérülése a baleset után súlyosnak tűnt.
A sérülteket a mentők a békéscsabai Réthy Pál Kórházba szállították, ahol egyelőre megfigyelés céljából bent tartották őket.
A baleset körülményeit szakértők bevonásával a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.
Az első feltételezések szerint a mikrobusz vezetője nem adta meg az elsőbbséget az személyautónak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04