A nőknek köszönhetjük az intelligenciánkat
A New Scientist című brit tudományos szaklap szerint német tudósoknak nemrégiben genetikai kutatásokkal sikerült bebizonyítaniuk: igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy az anyák sokkal nagyobb eséllyel adják át utódaiknak szellemi képességeiket, mint az apák.
Az ulmi egyetem munkatársai, akik kutatásaik során a szellemi képesség csökkenésével kapcsolatos géneket vonták vizsgálat alá, arra a megállapításra jutottak, hogy az "intelligenciagének" az X-kromoszómában vannak túlsúlyban. (A nők kromoszómaállománya XX, a férfiaké XY.)
A kutatók szerint a vizsgálat alá vont gének egy része az agyban található idegvégződések kialakulásáért, másik része pedig az intelligencia létrejöttéért felelős - jelentette a Reuters.
Egyes genetikusok meg vannak győződve arról, hogy az intelligenciáért az X-kromoszómához kötődő gének felelősek, mások ezt egyszerűen annak tulajdonítják, hogy a nők a párválasztásban mindig is többre becsülték az értelmet az erőnél.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04