Kétmilliárdos csalás

Vádemelési javaslattal zárult le az a nyomozás, melyben több mint kétmilliárd forintot csaltak el egy szegedi olajimportálással foglalkozó cégtől. A csalással gyanúsított 49 éves férfi 1993-ban egy saját érdekeltségébe tartozó budapesti vállalat nevében tárgyalásokat kezdett egy a fővárosi telephellyel is rendelkező szegedi céggel arról, hogy elvégeznék az olajimporttal összefüggő, vámmal kapcsolatos összegek befizetését és elszállítását. Az elvi megállapodást követően megkezdődtek a pénzszállítások, melyeket gyakran a közvetítőként szerepet játszó férfi végzett. A pénzeket azonban nem fizette be, a szegedi vállalatnak pedig hamis csekkszelvényeket mutatott be. 1994-ben a vidéki cég igazgatója folyószámla-ellenőrzés miatt felkereste a Vám- és Pénzügyőrséget, ahol kiderült, hogy a pénzösszegek nem folytak be, a csekkek pedig nem valódiak. A csaló még abban az évben elhagyta Magyarországot és letelepedett az Egyesült Államokban. Itt nemzetközi elfogatóparancs nyomán 2000-ben elfogták, majd 2001 közepén kiadták Magyarországnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04