Lezuhant egy sportrepülőgép Lengyelországban

MTI
Három német férfi és egy lengyel nő halt meg abban a sportrepülőgép-szerencsétlenségben, amely a kis-lengyelországi (Malopolska) vajdaságban történt szerdán déltájban. A kisgép roncsai között talált személyi okmányok és a célállomáson várakozó ismerősök elmondása alapján a rendőrség azonosította az utasokat: a három német férfi (45, 66 és 68 évesek) mellett egy 30 éves katowicei lengyel nő is a fedélzeten tartózkodott. A gépet a 66 éves férfi vezette. Az áldozatok nevét a rendőrség egyelőre nem közölte.

A géproncsból két megszenesedett holttest került elő több más testrész mellett, amelyeket a szakértők jelenleg vizsgálnak. A három német férfi a PR Real nevű német céget képviselte Lengyelországban (a lengyel nő egyikük titkárnője volt), és szolgálati útra indultak Újszandecbe (Nowy Sacz), ahol egy új hipermarket felszereléséről tárgyaltak volna. A Piper 28A típusú német kisrepülőgép szerdán 10 óra 50 perckor startolt a Krakkó melletti balicei repülőtérről és a Lososin Dolny-i reptérre tartott. 19 perc múlva az irányítótorony elvesztette a kapcsolatot vele. A gép mindössze 12 kilométerre volt végcéljától, amikor a ködös, esős időben egy hegyoldalnak ütközött, és egy erdőre zuhant. Roncsait este 18 óra után találták meg. A szerencsétlenség okait egy különbizottság vizsgálja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04