A vizsgálat szerint egy üres szobán, majd a folyóson áthaladva jutottak abba a helyiségbe, ahol a fiatalok aludtak. A lányokat simogatni kezdték, majd néhány pofon kíséretében arra kényszerítették őket, hogy az üres szobába menjenek. - Ezt követően a két gyanúsított a 19, illetve 17 éves lányt több alkalommal közösülésre, valamint arra kényszerítette, hogy orálisan elégítsék ki őket - tájékoztatott a sajtóügyeletes. A forrónyomos csoport néhány órával a bűncselekmény elkövetése után elfogta és előállította a gyanúsítottakat.
Nádudvari erőszakoskodókat vettek őrizetbe
Erőszakos közösülés miatt vette őrizetbe a rendőrség Sz. József 33 éves és V. A. 46 éves nádudvari lakosokat - tájékoztatta az MTI-t pénteken este a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Túrós Éva rendőr zászlós elmondta: a két nádudvari lakos ellen a Hajdúszoboszlói Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya indított eljárást.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi csütörtökről péntekre virradó éjszaka ittas állapotban bement egy nádudvari családi ház udvarára, majd kopogtatott az ajtón.
A házban két fiatal lány és két fiúgyermek aludt, s miután nem nyitottak ajtót, a két férfi egy gömbacéllal kifeszítette az egyik szoba ablakát és bemászott a házba.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31