Az újságíró beszámolója szerint, miután megállt a teherautó, a sofőrrel szóváltásba keveredtek, s a férfi többször megütötte őt, majd dulakodtak. Jelezte: garázdaság miatt feljelentést tehetett volna, de nem élt ezzel a lehetőséggel, mert a rendőrség ilyenkor hivatalból indít eljárást közlekedési bűncselekmény gyanúja miatt, az illegális szemét elhelyezés ügyében pedig a környezetvédelmi hatóság vizsgálódik.
Bántalmaztak egy újságírót Vácott
Bántalmaztak egy újságírót vasárnap Vácott, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy egy teherautó sofőrje építési törmeléket hagyjon ott a Duna-parton.
A bulvárlap újságírója az MTI-nek név nélkül nyilatkozva elmondta: miután a teherautóról a sofőr leszórta az építési törmeléket, ő megpróbálta maradásra bírni, amíg a környezetvédelmi szakember a helyszínre ér.
A teherautó előtt állt, amikor a sofőr elindította a járművet, így kénytelen volt felkapaszkodni annak motorházára, s több utcán keresztül az ablaktörlő-lapátba kapaszkodva próbálta megőrizni egyensúlyát.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31