Kis híján vízbe fulladt egy hatéves kisfiú

MTI
2002.06.10. 12:15
Még mindig válságos az állapota annak a hatéves koreai kisfiúnak, aki szombaton délután a Vas megyei Csepregen elmerült egy helyi panzió úszómedencéjében - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Ökrös Attila őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense. Elmondta, hogy a gyermek társaival a vízben játszott, miközben szülei felnőttek társaságában a medence szélén tartózkodtak. Szemtanúk elmondása szerint amikor a kisfiú alámerült, társai azt hitték, hogy csak lebukott a víz alá. Amikor azonban percekig nem jött a felszínre, a gyerekek szóltak a felnőtteknek, akik kihúzták a gyermeket a vízből - mondta. A kisfiú nyolc percnél is többet töltött a víz alatt, a klinikai halál állapotába került, de a helyszínre érkező mentők sikeresen újraélesztették. A gyermek állapota orvosai szerint már stabilizálódott, de továbbra is súlyos, életveszélyes. A rendőrség megállapításai szerint a balesetért senki sem okolható, hiszen a gyermeket nem hagyták felügyelet nélkül, segítségére siettek.