Vádemelés a romákra támadó drukkerek ügyében

RSK
A rendőrség a napokban lezárta a nyomozást: a szerencsi ügyészség vádat emel egy DVTK szurkoló ellenl, aki tavaly ősszel romákat bántalmazott. Tavaly októberben csapatuk nyíregyházi mérkőzésére utazva a magukat Harcosoknak nevező diósgyőri ultrák ötven-százfős bandája rasszista jelszavak kíséretében rátámadott előbb a taktaharkányi, majd a tarcali vasútállomás közelében tartózkodó romákra.

A kőzáporok miatt egy személy súlyosan, egy másik könnyebben megsérült. A szerencsi rendőrkapitányság a több hónapig tartó nyomozás során megvizsgálta, hogy a csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja mellett felmerülhet-e a rasszista indíték, ám utóbbit később elvetették.

A szemtanúk szerint az atrocitásokban több tucatnyi ultra vett részt, a napokban lezárt nyomozás után azonban az ügyészség mindössze egyetlen személy ellen emelt vádat garázdaság miatt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészség szóvivője, Martossy György tájékoztatása szerint a tanúk a szembesítésen egy férfit ismertek fel elkövetőként. Az ügyet jövő héten pénteken a Szerencsi Városi Bíróság tárgyalja majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25