Hiányosságok a belvárosi éttermekben

Összesen 2 millió 300 ezer forint büntetést rótt ki huszonöt, Budapest belvárosában található étteremre a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. A hatóság a pénzbüntetés mellett harminchét esetben hozott a hiányosságok pótlására vonatkozó határozatot, melyeket 15 napon belül kell teljesítnie az érintetteknek. A HavariaPress úgy tudja, hogy a Főfelügyelőség és az ANTSZ szakemberei a belvárosban található 2000 vendéglátóhelyből 140-et ellenőriztek A leggyakrabban előforduló mulasztás az volt, hogy az éttermek az üzlet bejárata elé nem helyeztek ki étlapot és nem rendelkeztek az italméréshez szükséges hitelesített mérőeszközökkel.

Gyakran hiányoztak az alapanyagokhoz tartozó számlák, bizonylatok is. A szakemberek szerint elfogadhatatlan a borravalóadásra felhívó megjegyzés az árlapon. A korábban nagy botrányt kavart irreális árszámítással, illetve a vendégek szándékos becsapásával sehol nem találkoztak az ellenőrök. A vizsgálatokat április-május hónapban tartották, még az idegenforgalmi szezon fővárosi beindulása előtt. Az ellenőrzések azt voltak hivatottak kideríteni, hogy megszűntek-e a korábbi években tapasztalható problémák.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19