Szabadlábon a földhivatal vezetője

A Fővárosi Bíróság másodfokú végzésében megszüntette G. Dezsőné, a Fővárosi Kerületek Földhivatala felfüggesztett vezetőjének előzetes letartóztatását és elrendelte szabadlábra helyezését. A bíróság a végzés indoklásában kifejtette, hogy az első fokú bíróság helyesen állapította meg a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját, ugyanakkor az előzetes letartóztatás különös indokai - másokkal összebeszélés, valamint az eljárás sikerének megnehezítése, meghiúsítása - nem állnak fenn, mivel a gyanúsítottat a Fővárosi Kerületek Földhivatala vezetői állásából azonnal felfüggesztették és a házkutatás során az összes fellelhető földhivatali iratot lefoglalták. G. Dezsőnét hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség., amiért legalább háromszor átírta a tulajdoni lapokat és azokra valótlan adatokat vezetett fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19