Meccs alatt maradt áram nélkül a VI. kerület

Több mint fél órán át nem volt áram délután a VI. kerület egy részén. A HavariaPress úgy tudja, hogy az áramkimaradás 10-15 háztömbnyi területen több ezer embert érintett. A Budapesti Elektromos Művek Rt. szóvivője elmondta, hogy egy 10 kilovoltos földalatti kábel sérült meg, amelyet a későbbiekben javítanak ki. Szakembereik addig átkapcsolásokkal juttatnak áramot a lakossághoz. Az Elektromos Művek ügyfélszolgálatán többen dühösen sérelmezték, hogy nem láthatják a tévében a labdarúgó világbajnokság elődöntőjét. Ugyanakkor a kerületben üzemelő elektromos parkolóórák az áramszünet alatt mindvégig rendben elfogadták a bedobott pénzt. A VI. kerület a főváros kis lélekszámú kerületei közé tartozik, lakossága körülbelül 44 ezer fő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32