Több hónapos nyomozás után a szerencsi városi ügyészség garázdaság bűntettének alapos gyanújával mindössze egy fiatalember ellen emelt vádat, aki ellen alapos a gyanú, hogy tavaly októberében egy meccsre utazva részt vett a taktaharkányi és a tarcali romák bántalmazásában. A sértettek és a szemtanuk vallomása szerint ugyanakkor legalább ötven rasszista jelszavakat skandáló diósgyőri szurkoló vett részt az akcióban. A DVTK nyíregyházi mérkőzésére utazva a magukat Harcosoknak nevező diósgyőri ultrák tavaly októberi kőzápora következtében egy személy súlyosan, egy másik könnyebben sérült meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészség szóvivője, Martossy György a Roma Sajtóközpontnak elmondta: támadóik közül a szembesítéseken csupán egy húszéves fiatalembert ismertek fel az áldozatok, így nem bizonyított a csoportos garázdaság elkövetése. A szerencsi rendőrkapitányság a bűncselekmény rasszista indítékát is megvizsgálta, ám később azt is elvetették.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
Rovataink a Facebookon