Rendőrkézen egy orosz váltóhamisító

Magyar Hírlap
Az eddigi legjelentősebb váltóhamisítási ügyben készül befejezni a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Csaknem kilencven darab, összesen több mint 185 millió dollár, vagyis négymilliárd forintnál is nagyobb értékű hamisított banki váltót hozott forgalomba egy Budapesten letelepedett orosz üzletember. Az eredetivel megegyező papírra nyomott hamisítványokért egyenként hatezer dollárt kért azoktól a külföldiektől, akik a váltók révén szerettek volna jelentősebb hitelekhez jutni úgy, hogy egy mit sem sejtő magyar pénzintézet lett volna a kezes. A nyomozók erőfeszítése ellenére a kilencven hamisítványból eddig csak huszonhármat sikerült lefoglalni, a többi bármikor felbukkanhat Nyugat-Európa pénzintézeteiben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04