Hétfőtől tilos a dohányzás a Vatikánban
Hétfőtől szigorúan tilos lesz a dohányzás a Vatikánban. A füstölést tiltó törvényt II. János Pál pápa még e hónap elején írta alá, és csütörtökön hirdették ki. A tilalom, amely a Szentszék 108 hektárján lévő összes, a nagyközönség által látogatható helyet, valamint irodát érinti, az érsekekre és a bíborosokra is kiterjed. A pápa mint az egyházi állam egyeduralkodója megszeghetné ugyan, de ő nem dohányzik. A rendszabályt az apró vatikáni rendőrségnek kell érvényesítenie. Így meglehet, hogy a jövő héten egy pápai rendőr (katonás tisztelgés helyett) a következő szavakkal fordul majd egy kardinálishoz: Bocsásson meg eminenciád, de ha nem nyomja el azt a cigarettát, akkor kénytelen leszek 30 euró apostoli bírsággal sújtani önt! A tilalmat táblák fogják hirdetni. Ha latinul, akkor Vetatur fumare, netán Prohibetur uti fumo felirattal - találgatta a Reuters. Az AFP megjegyezte, hogy az újabb idők pápái nem dohányoznak, legalább XII. Piusz óta. XXIII. János fiatalabb korában még szivarozott. A múltban azonban a pápai államok az elsők között importáltak dohánylevelet. Jean Nicot francia diplomata (aki 1560-ban Franciaországban elsőként honosította meg a növényt) személyesen szállított a pápáknak, akik számos régi metszeten láthatók tubákolás közben. A Szentszék mintegy négyezer alkalmazottja (Róma egyéb részeihez képest) ma is gyakorlatilag fél áron vásárolhat havi öt-hat karton cigarettát az egyházi városállam boltjában.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32