Elfogták a zsámbéki rablót

MTI
2002.06.28. 18:13
Alig egy nap alatt elfogták a zsámbéki takarékszövetkezet kirablóját, a gyanúsított beismerte tettét. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóilletékese pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a nyomozók a biztonsági kamera által rögzítetteket elemezve felvételeket találtak a rabló gépkocsijáról, illetve egy rendszámtöredékről. Ennek alapján azonosították a gépkocsit és annak gazdáját, így sikerült alig huszonnégy óra alatt elfogni a feltételezett elkövetőt, aki beismerte tettét. Lakásán jelenleg is tart a házkutatás. A zsámbéki takarékszövetkezet fiókját csütörtök délben rabolta ki egy férfi. Az alkalmazottakat arra kényszerítette, hogy a pénztárban és a széfben lévő készpénzt átadják neki. Ezután a tettes a mintegy 2,6 millió forintos zsákmánnyal elmenekült a helyszínről.