Hastífuszjárvány tört ki Tádzsikisztán egyik déli körzetében, eddig 150 embert szállítottak kórházba ezzel a súlyos fertőző betegséggel. Mint a rendkívül helyzetek minisztériuma közölte hétfőn Dusanbéban, a fővárostól száz kilométernyire délre elterülő Bohtar körzet öt településén észlelték eddig a járvány jelentkezését. Az egészségügyi hatóságok feltételezése szerint fertőzött víz fogyasztása okozta az első megbetegedéseket - jelentette az AFP.
A hatóságok számos orvost küldtek az ország más térségeiből a járvány sújtotta körzetbe, hogy meg lehessen gátolni a hastífusz tovaterjedését. A múlt héten Tádzsikisztán egy másik vidékén, a Hegyi Badahsánnak nevezett körzetben ütötte fel a fejét ugyanez a nehezen gyógyuló, sok súlyos szövődménnyel járó fertőző kór. Ott harminc ember került kórházba a magas lázat, erős hasi fájdalmakat és ködös tudatállapotot okozó, betegséggel.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon