Pedofil-pap per kezdődött Máltán

MTI
A vallettai bíróság szerdán megkezdte az első, pedofíliával gyanúsított máltai pap ügyének tárgyalását. A papot és fivérét, akiknek neve a bíróság döntése értelmében nem hozható nyilvánosságra, azzal gyanúsítják, hogy három 12 év alatti, gondjaikra bízott kislányt zaklattak. Az egyik helyi vallási rendhez tartozó papot - mint az AFP jelentette - a közerkölcs megsértésével is vádolják. A bírósági ítélet várható időpontja egyelőre nem ismert. Abigal Lofaro bíró elmondta: elképzelhető, hogy a vádlottak nevének elhallgatására vonatkozó döntését még júliusban megváltoztatja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32