Porig égett a félreeső ház

Leégett egy háromszintes, tetőtérbeépítéses ház szerdán késő este Budapesten a III. kerületben. A Vadászles utcai épülethez érkező tűzoltókat a lángokban álló épületnél nagy erejű robbanás fogadta. Mint később kiderült, a lakóépület fűtését palackokról működő konvektorokkal oldották meg, és a fűtőtestek egyike robbant fel. Az oltást nehezítette, hogy tűzcsap nem volt a közelben, járművekkel pedig nem lehetett megközelíteni a házat. A tűzoltás megkezdéséhez a tűzoltóknak kerítéseket kellett lebontani, és bozótos területeken átvágni magukat. Ingajáratban, több kilométerről szállították a vizet az oltásban résztvevő járművekhez, melyektől még így is kétszáz méternyi vezetéket kellett felszerelni, hogy elérhessék a lángokat. Végül a tűzoltóknak öt vízsugárral sikerült megfékezni a tüzet. A ház tulajdonosnőjéhez mentőt kellett hívni, mert rosszul lett, mikor látta porig égni otthonát. Az előzetesen megállapított anyagi kár több tízmillió forintra tehető, a tűz okát egyelőre vizsgálják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25