Tógyer Gyula, a verseny főrendezője elmondta, három évvel ezelőtt az első fesztiválon alig több mint félszáz csapat indult és mintegy ötezer vendéget fogadtak. Tavaly már 117 brigád főzött a bográcsokban, a vendégek száma elérte a 25 ezret, míg az idén már másfélszáz versenyzőről tudnak és még több vendéget várnak. A zsűri elnöke Benke László Oscar-díjas mesterszakács lesz, de helyet kapott a bíráló bizottságban Mátyás Rudolf többszörös olimpiai bajnok mesterszakács és több népszerű művész is. A bírálók vizsgálják a főzés környezetének kialakítását, az étel tájjellegét, íz-harmóniáját, színét, illatát, a használt halfajták választékát és a tálalást is.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon