Újabb tűz Jakabszálláson

MTI
Nem egészen egy héten belül immár másodjára riasztották a tűzoltókat hétfőn délután Jakabszállás határához, egy erdőtűzhöz - tájékoztatta az MTI-t a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem ügyeletese. Korábban 30-40 hektárt, ezúttal egy-másfél hektáron elterülő húszéves fenyvest fenyegettek a lángok. Bánóczky László alezredes, a kecskeméti tűzoltóparancsnokság helyettes vezetője az MTI-nek elmondta, 7 gépjárművel mintegy 40 fő dolgozott a helyszínen és két óra alatt megfékezték a tüzet.

Hozzátette: rendkívül nagy szerencse volt, hogy a tűzet valaki észlelte, mert ha átterjedt volna a szomszédos területre, ahol 5-10 éves fenyők vannak, rendkívül nagy lett volna a veszély, ami tanyákat is fenyegetett volna. Az MTI felvetésére megerősítette: Jakabszállás vonzáskörzetében valóban nagyon sokszor van tűz, a mostani az idei nyáron már a kilencedik, az elmúlt évben pedig - igaz, a község egy másik határában - Matkópuszta, Jakabszállás környékén pedig több mint 12 alkalommal gyulladt lángra az erdő. A megelőző tüzet vélhetően egy mezőgazdasági jármű okozta, a mostanit pedig az eddigi vizsgálatok és szemtanúk elmondása szerint valószínűleg a közlekedő járművekből kidobált égő csikkek. Hangsúlyozta: rendkívül nagy a szárazság, ilyenkor elég egy szikra is, hogy hatalmas területek lobbanjanak lángra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37