Elhalasztották a Petőfi-sírbolt ügyét

MTI
A Fővárosi Bíróság nem hozott ítéletet a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület és a Belügyminisztérium közötti közigazgatási perben a budapesti Fiumei úti temetőben lévő Petőfi-sírbolt felbontásának engedélyeztetése ügyében csütörtökön; a tárgyalást október 9-re halasztották. Morvai Ferenc, a Megamorv-Petőfi Bizottság elnöke a tárgyalást követően a sajtónak elmondta: kiderült, hogy a családi síremlék a magyar állam tulajdona és az érintett terület kezelője a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, amely írásban hozzájárult a sírbontáshoz. Reményei szerint kedvező ítélet születik október 9-én, felbonthatják a síremléket és 12 év után törvényes keretek között pontot tehetnek a Petőfi Sándor maradványaival kapcsolatos tudományos kérdés végére. Grespik László, aki csütörtökig a Petőfi Bizottság jogi képviselője volt a perben, kijelentette: többszörös értelemben is próbaperről van szó. Egyfelől el kell dönteni, hogy ki jogosult a Petőfi-sírbolt kibontásához hozzájárulást adni, másfelől meg kell állapítani, a perben a Belügyminisztérium vagy a belügyminiszter az alperes.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31