Vádemelési javaslat a Simon-ügyben

MTI
2002.07.23. 18:16
Halált okozó testi sértés bűntette miatt vádemelési javaslattal élt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Simon-ügy négy gyanúsítottjával szemben. Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője emlékeztetett arra, hogy az ügy négy gyanúsítottja közül hárman szabadlábon vannak, a negyedik férfi előzetes letartoztatásának meghosszabbítását pedig a cselekmény tárgyi súlya miatt indítványozza a Fővárosi Főügyészség. A szóvivő hozzátette: az utóbbi személy cselekménye az eddigi adatok szerint - a törvényi minősítés keretén belül is - jelentősebb tárgyi súlyú, durvább elkövetési magatartás, míg a többiek viszonylag rövid ideig vettek tevőlegesen részt a bántalmazásban. Simon Tibort, a Sopron labdarúgócsapatának 37 éves vezetőedzőjét április 21-én a Cafe Allure szórakozóhely közelében olyan brutálisan megverték, hogy életveszélyes koponyatörésekkel és agysérülésekkel kellett a Szent János Kórházba szállítani, ahol az orvosok két és fél napig küzdöttek az életéért, de belehalt sérüléseibe.