Két cserbenhagyás egy napon

MTI
Két kerékpárost gázoltak el Bács-Kiskun megyében szombaton, mindkét járművezető elmulasztotta a segítségnyújtást - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel vasárnap. Ferenczi László alezredes elmondta, hogy az egyik kerékpáros, egy 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A halálos baleset Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között történt valamivel 21 óra után, okozóját, egy német állampolgárt néhány óra múlva őrizetbe vette a rendőrség Tiszaalpár-Borsihalom egyik tanyáján. A másik baleset Kecskemét külterületén, az 5-ös számú főúton történt, ahol egy 24 éves városföldi fiatalembert gázolt el egy ismeretlen járművezető, aki megállás nélkül továbbhajtott a helyszínről. A baleset okozóját jelenleg is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19