Verekedés a Fehérvár Televízióban
Botrányos jelenet zajlott le csütörtök este a Fehérvár Televízió Beszéljük meg című műsorának élő adása közben. A helyi kisebbségi roma önkormányzat korábbi és jelenlegi vezetője között előbb szóváltás alakult ki, majd a korábbi elnök - a zámolyi romák szószólójaként ismert Krasznai József - ököllel kétszer mellbe vágta az elnöki székben őt követő Lakatos Krisztiánt. A kisebbségi önkormányzat jelenlegi vezetője a tettlegességet követően elhagyta a stúdiót, és rendőri intézkedést kért. A beszélgetés résztvevői - Krasznai József, valamint Jónás Károly önkormányzati elnökségi tagok és Kolompár Ernő alelnök az incidenst követően Lakatos Krisztián nélkül 25 percig még folytatták a beszélgetést, majd az utolsó 5 percben visszaült közéjük a kisebbségi önkormányzat jelenlegi elnöke, és valamennyien elnézést kértek a nézőktől. A botrányos jelenet oka az volt, hogy Lakatos Krisztián magánjellegű megjegyzést tett Krasznai Józsefre. R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról értesítette az MTI-t, hogy a rendőrség garázdaság alapos gyanúja miatt indított eljárást Krasznai József ellen.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19