Száz méteren keresztül tolta maga előtt a furgont
Újabb gépkocsi ütközött vonattal Székesfehérváron pénteken délelőtt, alig két és félórával azután, hogy a város másik vasúti átjárójában hasonló baleset történt.
R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy ezúttal három ember sérült meg, kettejük állapota súlyos.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét baleset azért következett be, mert a gépjárművek vezetői figyelmen kívül hagyták a fénysorompó tilos jelzését, és a sínekre hajtottak.
Az első baleset nem sokkal nyolc óra után történt a szárazréti átjáróban, amikor egy Ford Transit ütközött össze az arra haladó személyvonattal, amelynek utasai nem sérültek meg.
A szerelvény mintegy száz méteren tolta maga előtt az oldalára borult furgont, mire meg tudott állni. A jármű vezetőjét, egy dunaújvárosi férfit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04