Elfogták a dunaharaszti emberölés harmadik tettesét is
Elfogták a márciusban Dunaharasztiban történt, halálos kimenetelű kocsmai verekedés harmadik tettesét is a rendőrök - közölte Balázs Sándor, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője a sajtó képviselőivel hétfőn.
Elmondta, hogy március elején az egyik dunaharaszti vendéglátó egységben két háromtagú társaság szólalkozott össze.
A szóváltást verekedés követte, ennek során egy 30 év körüli férfinek az egyik szemét kiszúrták, koponyája megsérült és a rúgások következtében egyik veséje is károsodott.
A férfi a kórházba szállítás után tíz nappal meghalt.
A nyomozók a szemtanúk felkutatása után május 17-én fogták el az első feltételezett tettest, július végén a másodikat, néhány napja pedig a harmadik is előkerült: a lakásába behatoló rendőrök az ágyneműtartóba bújva találtak rá.
Mindhárom 20 év körüli, alkalmi munkákból élő budapesti fiatalember előzetes letartóztatásba került, halált okozó súlyos testi sértés miatt indult ellenük eljárás.
Az ügyben tovább folyik a nyomozás.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25