Árvízvédelmi készültség a Duna mentén

MTI
A megáradt Duna és több mellékfolyó mentén összesen 412 kilométer hosszú gátszakaszon tartanak első illetve másodfokú árvízvédelmi készültséget - közölték az Országos Vízügyi Hivatal központi ügyeletén. Másodfokú a készültség a Szigetközben a Duna, továbbá a Tarna mentén Tarnaméra környékén. Figyelőszolgálatot tartanak a Dunán Komárom és Esztergom térségében, Győrött a Mosoni Duna torkolatánál, továbbá a Rába, a Rábca, a Zagyva, a Tarna és a Sajó felső szakaszán.

Budapestnél szombaton reggel 7 órakor 538 centiméteres vízszintet jelzett a lánchídi vízmérce, 23 centiméterrel magasabbat, mint amennyit a korábbi előrejelzések szerint vártak. A reggeli adatok alapján Budapestnél feltehetően hétfőn a déli órákban várható a dunai áradás tetőzése 600-625 centiméter körüli vízszinttel. Ennek megfelelően a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. árvédelmi erői megkezdték azoknak a csatornanyílásoknak az elzárását, amelyekbe a vízszintemelkedés miatt a Duna vize befolyna. Az áradás budapesti tetőzéséről a nap folyamán készülhet pontosabb előrejelzés, amely módosíthatja az árhullám fogadásának előkészületeit, illetve az alsó rakpartok lezárásával kapcsolatos elképzeléseket.

A Duna ausztriai szakaszán ugyanis meggyorsult az apadás, több helyen egy nap alatt egy méterrel csökkent a vízállás. Szombaton Pozsony térségében várható a tetőzés. Nagybajcsnál a vízszint már elérte azt a magasságot, amely szerint megfontolandó a harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelése. Amennyiben továbbra is gyorsul az apadás, akkor előfordulhat, hogy nem lesz szükség harmadfokra, mert csak rövid ideig éri nagyobb víznyomás a gátakat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47