Mátyás
-6 °C
1 °C

HIV-fertőzött került a firenzei szervátültetési-rendszerbe

2007.02.20. 20:37
Egy 41 éves AIDS-vírussal fertőzött nő halála után szerveit felajánlották átültetésre. Senki sem tudta, hogy a nő HIV-fertőzött, és a kórházban sem vették észre a kizáró okot.

HIV-pozitív donor szerveit kapta meg három szervátültetésre váró beteg egy firenzei kórházban, közölte kedden Toscana tartomány szervátültetés-felügyelő intézete. Az egyik beteg májat, míg a másik kettő egy-egy vesét kapott a 41 éves AIDS-vírus által fertőzött nőtől, aki agyvérzésben halt meg a Careggi egyetemi kórházban. Mindhármukat triterápiának vetették alá, hogy leküzdjék a HIV-fertőzést.

A donor sem tudott róla

A szervátültetéseket még a múlt héten hajtották végre. Mint az intézet igazgatója, Franco Filipponi elmondta, a kórház laboratóriumának vezetője tévedett a donor vérmintájának elemzésében. A tévedésre akkor jöttek rá, amikor szövettani tesztet végeztek a donor maradványain. Az orvosok szerint a donor valószínűleg nem tudott fertőzöttségéről és családja hozzájárult ahhoz, hogy szerveit felhasználják transzplantáció céljából.

Filipponi szerint nagy a veszélye, hogy a három beteg megfertőződött, de ez még nem biztos. Bejelentette, hogy a laboratóriumban ellenőrzést végeznek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ilyen súlyos emberi hiba rendkívül ritkán fordul elő, ennek ellenére elismerte: az esetnek negatív hatása lehet azokra, akik szervátültetésre várnak.

Vizsgálatok az egészségügyben

Az ügyben vizsgálatot indított a firenzei ügyészség. A tragikus tévedés körülményeinek mielőbbi tisztázását követelte Toscana tartományi gyűlésének vezetője és Firenze polgármestere is. A firenzei eset tovább rontotta az olasz egészségügy amúgy is katasztrofális imázsát. Miután a múlt év végén egy újságíró betegszállítónak álcázva magát, leleplezte a több itáliai közkórházban uralkodó állapotokat, országos rendőrhatósági vizsgálat indult januárban. Az ellenőrzések súlyos hiányosságokat, a higiéniai és biztonsági előírások semmibe vételét állapították meg minden hatodik kórházban. Nem volt ritka, hogy felhalmozott lejárt gyógyszereket, sőt patkányürüléket is találtak az épületekben.