Délig sem állt helyre az áramszolgáltatás

2009.01.29. 07:14
Egyelőre nem tudni, mikor sikerül helyreállítani az áramszolgáltatást Vas és Zala megyében, ahol az erős szél és a hó rongálta meg az elektromos vezetékeket. Az E.ON munkatársai megfeszített erőkkel dolgoznak, de az időjárás és a földutak állapota továbbra sem kedvez a munkálatoknak. Sokan rokonoknál húzták meg magukat, Gersekaráton melegedőt nyitottak.

Szerdán a hó és a szél több villanyoszlopot és vezetéket is megrongált, emiatt 50 ezer háztartás maradt áram nélkül Vas és Zala megyében, illetve Somogy megye déli részén.

Estére a károk egy részét sikerült elhárítani, akkorra 14 ezerre csökkent az áram nélkül maradt családok száma.

Az E.ON csütörtök déli tájékoztatása szerint feszített tempóval dolgoznak, de a felázott föld miatt nehéz a gépekkel a munkavégzés és nehezen megközelíthetőek a települések is. A gépeknek gyakran 30 centiméteres hórétegen kell átküzdeniük magukat, több helyen pedig a sárban tengelyig süllyednek el a munkagépek.

Egyelőre nem tudni, mikor végeznek a munkálatokkal, de várhatóan még csütörtökön mindenhol visszaállítják az áramszolgáltatást. Azt sem lehet tudni, hogy jelenleg mennyi háztartásban nincs áram az érintett területeken.

Határozatban nehezményezte a Zala Megyei Védelmi Bizottság csütörtöki rendkívüli ülésén, hogy a megyét második napja sújtó áramkimaradások kapcsán nem kapott közvetlen tájékoztatást az áramszolgáltatótól, mert az E.ON képviseletében senki nem jelent meg, közölte a bizottság ülése után a megyei főjegyző.

Sifter Rózsa elmondta: "elfogadhatatlan magatartás", hogy az áramszolgáltató nem segítette a védelmi bizottság munkáját. Telefonon kaptak csak tájékoztatást arról, hogy a speciális terepjárók és lánctalpasok hiánya jelenti a legnagyobb gondot a helyreállítás során.

Sok baleset történt Somogyban

Kamionok akadtak el, busz csúszott árokba, autók ütköztek össze a hóesésben Somogy megyében - tájékoztatott a közútkezelő, a rendőrség és a katasztrófavédelem.

A szerda este kezdődött és azóta folyamatos havazás ellenére járhatóak a fő- és a mellékútvonalak, nagyobb fennakadás nem volt. A megyében 30-40 munkagép takarítja az utakat, amelyek hókásásak, latyakosak, de mindenhol járhatóak.

Reggel a 67-es úton Somogyaszaló és Kaposvár között több kamion is elakadt a Kaposvárhoz közeli desedai emelkedőn. A járművek a rossz állapotú gumik miatt nem jutottak fel a síkos szakaszon.

Húsz centi hó Vasban és Zalában

Reggel óta több bejelentés érkezett árokba csúszott járművekről, koccanásokról. Somogyvámos és Kaposvár között egy busz csúszott árokba, itt személyi sérülés nem történt. Kaposmérő és Kaposvár között a benzinkútnál egy busz az árokba lökött egy személyautót, amelynek utasai könnyebben megsérültek. Szentbalázsnál két személygépkocsi ütközött össze, az utasok könnyebben megsérültek.

Szentbalázs és Gödre között megcsúszott és az úton keresztbe fordult egy kamion, teljesen elzárta az utat. A műszaki mentéshez a kaposvári tűzoltók vonultak ki, visszaemelték az útra a járművet. A tűzoltók délelőtt öt kamion műszaki mentésében vettek részt.

Az éjszakai havazás főként Kaposvár környékén okozott fennakadásokat a buszközlekedésben. A Kapos Volán Zrt. néhány járata késett, volt, amit nem is indítottak el. A távolsági járatok menetrend szerint közlekedtek.

Gersekaráton melegedőt nyitottak

Gersekaráton ma sem működött az iskola és az óvoda. Az ivóvízellátást aggregátor segítségével oldották meg, amit a Vasivíz Zrt.-től kapott a település. A település környékén hóátfúvások nehezítették a közlekedést. Gersekarát és Körmend között most már járható az út az olvadás és az sózás miatt, de a reggeli órákban vissza kellett fordulniuk az autóknak - mondta kérdésünkre Szőllősi Gabriella jegyző.

A áramszünet miatt sok lakásban fűtés sincs, ezért sokan gáztűzhellyel, aggregátorral csinálnak meleget, vagy rokonokhoz költöznek át ideiglenesen. A művelődési házban melegedőt nyitottak, felkészültek az emberek fogadására. Két helyiséget cserépkályhával fűtenek, és hálózsákokat is tudnak adni. Egyelőre senki sem vette igénybe a melegedőt.

Pincéket öntött el a szennyvíz

Őriszentpéteren csak kisebb fennakadások voltak az élelmiszerellátásban és az utak is jól járhatók a környéken. Az egészségügyi ellátás 12 fokos hidegen zajlott, mondta Őr Zoltán, a település polgármestere. Aggregátorhoz nehezen jutottak, Szombathelyen egy magánvállalkozótól sikerült néhányat venni, mert a nagyobb üzletekből mind szétkapkodták az emberek - tette hozzá.

Az iskola tornatermében 60-70 ember befogadására készülnek fel, de szükség esetén a művelődési házban is lesz melegedő. Az orvosi ügyelet a mentőállomásra költözött.

A szennyvízátemelők sem működtek, ezért több lakást és pincét elöntött a szennyvíz, de az áramhiány miatt a szivattyúkat sem tudták használni. A fagyasztók leolvadása szintén sokaknak okozott kárt. Az enyhe idő miatt kint sem tudták megoldani az élelmiszerek hűtését. Őriszentpéter lakosai közül többen is az E.ON beperelésén gondolkodnak - mondta a polgármester.

Bajánsenyén a lakosság egy része beszerezte a generátorokat, illetve cserépkályhákkal is fűtenek. Egyéb megoldást nem tervez a polgármesteri hivatal - tudtuk meg Császár László jegyzőtől.

Zavartalan a vízellátás Vas megyében

A Vasivíz Zrt. tájékoztatása szerint Vas megyében az áramkimaradás nem okozott fennakadást az ivóvízellátásban.

A térség 15 vízellátó rendszeréhez tartozó 40 település közül, mindössze Apátistvánfalva és Halogy magasabban fekvő területein volt átmeneti, 1-2 órás nyomáscsökkenés, vízhiány.